Egyszer volt, hol nem volt a Gellért-hegyen is túl, ahol a BKV serényen 4-es metrót fúr. Történt egyszer nem is olyan régen, négy kóborló állat egy fedél alá kerültek. Habár nem ők voltak a brémai muzsikusok, mulatozásban így is túltettek rajtuk, szomszédaik nem kis bánatára. Nagy volt ott az örömködés, folyt a vodka, fogyott az uborka, csörögtek a műanyag pezsgőspoharak.
Így éldegéltek hőseink, koránt sem nevezhetők mindennapinak tetteik. Nappal a társadalom szürke köntösébe bújva mindenki saját igáját húzta:
Tigris, a tehetős, a betevő falatra és a rezsire valóért szorgoskodott. Mongúz, a merész, és Panda, a pimasz pedig diplomájukhoz szükséges kreditpontjaikért vállalták az önkéntes ingyen robotot. Hóbagoly, a heves szerető sem tétlenkedett, szintén tanulmányi előmenetelét tartva szem előtt, napról napra nyakába vette a várost munka után kutatva.
Ám amint leszállt az éj, Hóbagoly, Mongúz, Panda és Tigris letették a kaszát-kapát és party animalokká* változtak. Minden este hetedhét kerületre szóló spontán házibulikkal mentették meg a környező utcák befásult, búskomor lakóit. Ezen vigadalmakban segítségükre voltak varázskellékeik, melyek nélkül nem kezdődhetett el móka és kacagás.
Hóbagoly hevesen dübörgő varázslatos zenedoboza hajnalig ontja magából a toplistákról jól ismert talpalávalót. Egyetlen hibája abban rejlik e mágikus szerkezetnek, hogy ahogy az este folyamán a hangulat, úgy a hangerő is egyre fokozódik benne.
Tigris első osztályú import ukrán vodkája - amely nedű mágikus képességéből adódóan magas alkoholtartalma ellenére is képes jéggé fagyni - rögtön mosolyt csal a messziről jött cimborák arcára.
Mongúz merész csodablogja elregéli a négy jómadár és asztaltársasága hóbortos, de nem kevéssé tanulságos történeteit, így téve híressé a hírhedt utca lakóit és bulijaikat.
Most biztos azt kérditek: Hogy kerülhetnek bele a csodablogba a történetek, ha a mágikus vodka és a varázszene bódító elegyének hálás-hálátlan mellékhatásaként az éjjeli vigadozás emlékei a feledés homályában elvesznek?
Hát így kerülök elő én, a szanaszét heverő üresen tátongó poharak, üvegek és csipszes zacskók alól. Én, a party asztalterítő, Panda pimaszul őszinte varázskelléke. Habár csak egy egyszerű fagyi foltos papír abroszként kezdtem életemet, elég volt pár írószerszám és egy kis kézügyesség, máris a mulatság középpontjává léptem elő –mivel, mint tapasztaltam, a részegek nagyon kreatívak, de legalább is annak hiszik magukat.
Ezért is van az, hogy a reggeli másnapos takarítások közepette ugyan meglehetősen fáj hőseink feje, de amint előtűnik egy újabb rajz vagy firkantás a romok alól… vihogás és cinkos mosolyok, összenézések közepette megállapítják, hogy megérte a buli. Mikor lesz a következő? :)
Itt a vége, fuss el véle, ez volt a partyterítő meséje...
*party animal, lásd:
